Sport MTI 2021. szeptember. 01. 15:29

Az angolok nem fogják hagyni játszani a magyarokat

Gareth Southgate, az Európa-bajnoki ezüstérmes angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata jó helyzetbe kerülhet a folytatást illetően, ha csütörtök este sikerül pontot, pontokat szereznie a magyarok vendégeként a Puskás Arénában sorra kerülő világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

„Attól, hogy a nyáron döntőt játszottunk az Eb-n, még nem gondoljuk azt, hogy innentől kezdve csak úgy elutazunk valahova, és megnyerjük az összecsapást" - mondta az 51. születésnapját pénteken ünneplő szakember az angol szövetség (FA) által szervezett tájékoztatón.

"Fontos volt, hogy a héten elvégezzük a megfelelő munkát és felkészülést, mert ha ezt nem tennénk meg, akkor bármelyik ellenfelünkkel szemben bajba kerülhetnénk" - nyilatkozta Southgate, aki szerint egy selejtezős csoportban mindig fontos, hogy a közvetlen riválisok otthonában pontot, pontokat tudjon szerezni egy csapat, mert így kedvező helyzetből várhatja a további fordulókat.

Nem engedhetjük játszani a magyarokat, mert ha területet adunk nekik, akkor nagyon jól tudnak futballozni. A védekezésüket ugyanakkor nagyon nehéz feltörni, ezt láthattuk az Eb-n is

- mondta az angol kapitány, akit a szigetországi sajtó képviselői leginkább arról faggattak, mennyire tart attól, hogy játékosait a szurkolók esetlegesen rasszista rigmusokkal, vagy jelzőkkel sértegethetik.

„Profi futballistáink vannak, akik hétről hétre játszanak olyan meccseket, amelyeken nem feltétlenül nekik drukkol a helyi közönség. Tudjuk, hogy mire számíthatunk Magyarországon, a nézők nyilvánvalóan a saját csapatukat fogják bíztatni, de mindig mindenre fel vagyunk készülve, így arra is, hogy a Puskás Arénában számunkra nem lesz barátságos a hangulat” - jelentette ki Southgate, ugyanakkor hangsúlyozta, amíg nem történik rasszista, kirekesztő, vagy bármilyen ehhez hasonló incidens, addig erről felesleges beszélni.

Harry Maguire, a Manchester United 37-szeres válogatott védője úgy vélte, nagyon jó hangulat lesz csütörtök este a Puskás Arénában, számukra pedig nagy kihívás lesz ez a mérkőzés, mert jó ellenféllel szemben kell helytállniuk. "Nehéz meccsre számítunk, ezért fontos, hogy ne csak fizikailag, hanem mentális szempontból is készen álljunk. A magyarok nagyon jók, ezt az Eb-n bizonyították, ezzel együtt mi a három pont megszerzésére koncentrálunk" - jelentette ki a 28 éves futballista.

A Magyarország-Anglia vb-selejtezős összecsapás csütörtökön 20.45 órakor kezdődik.

párizsi olimpia 2024