A lakosság többsége is ellenzi a játékok megtartását.
A tokiói orvosok egyik szövetsége a tavalyról idénre halasztott nyári olimpia lemondására szólította fel levélben Szuga Josihide japán miniszterelnököt.
A 6000 doktort magában foglaló csoport azt írta: a kormánynak és a szervezőbizottságnak arról kell tárgyalnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), hogy a játékokat Tokió nem rendezi meg.
A jó döntés az, ha törlünk egy olyan eseményt, amely potenciálisan növelheti a fertőzöttek és a halálesetek számát
– írták az orvosok.
A jelenleg is járványügyi vészhelyzet alatt álló Tokióban a kórházak jelentős leterheltségnek vannak kitéve, a lakosság többsége pedig ellenzi az olimpia idei megrendezését. Japánban az oltási program szintén lassan halad, a 125 milliós országban eddig mindössze az állampolgárok nagyjából egy százaléka kapta meg az egyetlen engedélyezett oltóanyagnak, a Pfizer vakcinájának mindkét dózisát.
Egyelőre a helyi szervezőbizottság és a NOB is ragaszkodik a nyári játékok megtartásához, amelyet biztonságosnak ígérnek. Az eseményt a koronavírus-járvány miatt halasztották idénre, a megnyitó ünnepség a tervek szerint július 23-án lesz.
Több japán vállalati vezető is fél a tokiói olimpiától a koronavírus-járvány miatt
Japán vezető e-kereskedelmi vállalatának vezérigazgatója pénteken azt mondta, hogy "öngyilkos küldetés" lenne az ország számára, ha idén nyáron olimpiát rendezne.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.