Sport MTI / hvg.hu 2020. március. 03. 18:09

Csak kevesen láthatják a helyszínen az olimpiai láng meggyújtását

A főpróbát ezúttal nézők nélkül tartják meg, az ünnepségre pedig csak minimális akkreditációt biztosítanak.

Az olimpiai láng meggyújtásának jövő csütörtöki, görögországi ceremóniáján a koronavírus okozta járvány miatt biztonsági intézkedéseket vezettek be.

A jövő szerdai főpróbán, melyet hagyományosan tömegek előtt rendeznek, ezúttal nem lehetnek nézők. A ceremóniára minimális akkreditációt biztosítanak, illetve törölték az eseményhez kapcsolódó fogadásokat és az ünnepi ebédet – közölték a szervezők.

Az olimpiai lángot hétnapos görögországi utat követően Athénban veszik át az idei házigazda japánok. A tokiói megnyitó ünnepséget július 24-én rendezik.

Elvben egyébként lehetséges, hogy a koronavírus-járvány miatt nem az eredeti időpontban, hanem az év későbbi szakaszában rendezik meg a tokiói nyári olimpiai játékokat.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) kötött szerződésben az szerepel, hogy csak akkor mondhatják le a nyári olimpiát, ha az adott év végéig nincs lehetőség a megrendezésre – mondta Hasimoto Szeiko olimpiarendezésért felelős miniszter kedden a japán parlament ülésén.

Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy az esemény halasztható a 2020-as éven belül” – magyarázta később a miniszter a japán NHK televíziónak.

A NOB és a szervezőbizottság ugyanakkor számos alkalommal hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány okozta problémák ellenére az eredeti terveknek megfelelően rendezik majd meg az olimpiai és paralimpiai játékokat Tokióban.

A keddi adatok szerint a világ 76 országában 92 312 koronavírusos fertőzöttet tartottak számon, közülük 3131-an haltak meg. Görögországban hét fertőzöttről számoltak be – az első esetet múlt szerdán jelentették be –, akiket Athénban és Szalonikiben kezelnek.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.