A meccs miatt egy teljes holland bajnoki fordulót elhalasztottak.
Az Ajax labdarúgócsapatának Bajnokok Ligája elődöntőbe jutása miatt egy teljes fordulót elhalasztottak a holland élvonalban. A szabályok értelmében egy együttes sem léphet pályára 48 órán belül kétszer, márpedig amennyiben az amszterdami csapatnak játszania kellett volna a jövő vasárnapi 33. fordulóban a De Graafschap otthonában, úgy ez lett volna a helyzet: a Tottenham elleni BL-elődöntő első összecsapását április 30-án rendezik Londonban.
„Több lehetőséget is megvitattunk, és mielőtt döntést hoztunk, egyeztettünk minden klub képviselőjével” – mondta Eric Gudde, a helyi szövetség technikai igazgatója, aki szerint az egész holland labdarúgásnak nagy büszkeség az amszterdamiak BL-menetelése.
A mostani határozat azt jelenti, hogy a triplázásra hajtó Ajaxnak egy hete lesz felkészülni az angolok elleni párharc első összecsapására.
Az Eredivisie utolsó két fordulójában minden mérkőzést egy időben rendeznek, ezért kellett a teljes kört elhalasztani. Az utolsó bajnoki forduló így május 15-én lesz.
A holland bajnokságban 30 forduló után az Ajax és az PSV Eindhoven is 74-74 ponttal áll, az amszterdamiak a jobb gólkülönbséggel (+78) előzik meg eindhoveni riválisukat (+66). Az Ajax még a Holland Kupában is érdekelt, ebben a sorozatban május 5-én a Willem II együttesével vívja a döntőt.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.