Sport MTI 2019. április. 15. 16:11

Elköltözik Dél-Amerikából a Dakar-rali

Jövőre Szaúd-Arábiában rendezik a hagyományos januári terepraliversenyt.

A világ leghíresebb terepralijának 2009 és 2019 között Dél-Amerika adott otthont, a verseny így tíz év után költözik a Közel-Keletre – jelentették be hétfőn a Dakar szervezői. "Harminc év afrikai és tíz év dél-amerikai versenyzés után új fejezet kezdődik a titokzatos szaúd-arábiai sivatagban" – olvasható a közleményben.

"Országunk rendkívül elhivatott a sport iránt, így izgatottan közölhetem, hogy ez a nagyszerű, egész világot elvarázsoló esemény a szaúdi királyságba érkezik jövőre" – fogalmazott a verseny honlapján Abdulaziz bin Türki al-Szaud herceg, az ország sportminisztere, aki szerint a verseny minden résztvevő számára felejthetetlen élmény lesz, melynek során felfedezhetik Szaúd-Arábia természeti szépségeit is.

Az első Dakar-ralit 1979-ben tartották, majd miután a mauritániai terrorveszély miatt a 2008-as viadal elmaradt, Dél-Amerikába költözött a mezőny.

A jövő januári verseny pontos útvonalát később hozzák nyilvánosságra.

(Nyitóképünkön Szalay Balázs és Bunkoczy László a 2019-es Dakar-ralin.)

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.