Sport MTI / hvg.hu 2019. január. 22. 12:18

Milliárdokat kell visszafizetnie Cristiano Ronaldónak

Az ötszörös aranylabdás elfogadta felfüggesztett börtönbüntetését adócsalási ügyében, és aláírta megállapodását a spanyol adóhatósággal. Ennek értelmében 18,8 millió eurót (5,9 milliárd forintot) fizet az államkasszába.

A Juventus 33 esztendős támadója ellen 2017 júniusában indított pert adócsalás miatt a spanyol ügyészség, mivel a vád szerint 2011 és 2014 között a Real Madrid játékosaként 14,76 millió euró (4,5 milliárd forint) adót nem fizetett be, ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét.

A bejelentett összeg tartalmazza az adóhátralék és a bírság összegét, valamint a kétéves börtönbüntetés kiváltását. Spanyolországban ugyanis az első, nem erőszakos bűncselekmény esetében a kétéves vagy annál rövidebb időtartamra szóló börtönbüntetést általában felfüggesztik.

A rivális FC Barcelona sztárja, a szintén ötszörös aranylabdás Lionel Messi korábban a 2007 és 2009 közötti időszakra vonatkozóan rossz adóbevallást adott le, és a spanyol adóhatóság szerint 4,1 millió eurót nem fizetett be. Így először 21 hónapos börtönbüntetést kapott, ám ezt végül 252 ezer euróval kiválthatta 2017 júliusában az argentin támadó.

Korábban a spanyol élvonal nagycsapataiban szereplő több labdarúgó, így Xabi Alonso, Luka Modric, Marcelo, Alexis Sánchez, Ricardo Carvalho, Ángel Di María, Javier Mascherano, Radamel Falcao és Fábio Coentrao ellen is hasonló eljárás indult.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.