Patkányozás után lemondott az MLSZ-ben Kovács Kálmán
Az 56-szoros válogatott labdarúgó a fradistákat sértette meg.
A Facebookon jelentette be Kovács Kálmán, a Budapest Honvéd legendája, hogy lemond a Magyar Labdarúgó-szövetségben betöltött tisztségéről. Azután döntött így, hogy különböző fórumokon támadták egy korábbi, ugyancsak a közösségi oldalra feltett bejegyzése miatt. A Nemzeti Sport szerint az azóta törölt posztban azt írta: "Szerencsénkre a mi Hemingwayünk ott volt az ünnepségen, és a tudta nélkül sikerült jó kedvre derítenie. A következőt mondta: amikor kilátogatott a Bozsik Stadionba, akkor életében először látott szabadon szaladgáló patkányt. Gondolom, ez két dolgot jelenthet. Vagy a Fradi elleni mérkőzésre jött ki és a védők nem fogták szorosan a támadókat, vagy a másik verzió, hogy nála a patkány otthon csak pórázon sétáltatható."
Az erre érkező reakciók miatt döntött úgy Kovács, hogy feláll. "Minden megoldódik, hol így, hol úgy. A mai nappal elküldtem egy levelet az MLSZ felé a következő szöveggel: >>Tisztelt Főtitkár úr!
Ezúton jelzem ön felé, hogy a Szakmai Bizottsági tagságomról lemondok. Az MLSZ Ellenőri tevékenységet már évek óta nem csinálom, de természetesen ezen tisztségemről is le kívánok mondani a mai nappal. Kérem lemondásom tudomásul vételét.<< "
Kovács azt írta, nem kifejezetten az őt ért támadások miatt hozta meg ezt a döntést, hanem mert megcsömörlött a közegtől.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.