Az argentin Libertadores Kupa fináléjának visszavágójában a két ősi rivális, a River Plate és a Boca Juniors csap(ott volna) össze.
Az eredetileg szombatra kiírt találkozót azért tolták el, mert a vendég Boca-futballisták közül többen is megsérültek miután a rivális drukkerei betörték annak a busznak az ablakait, amellyel a mérkőzés helyszínére érkeztek.
Az incidens miatt közbelépő rendőrök ráadásul könnygázt vetettek be, aminek belégzésétől is rosszul lett több futballista - többek között a Boca csapatkapitánya, Pablo Perez is kórházba került, neki a karja és a szeme sérült meg.
Alejandro Dominguez, a Dél-Amerikai Labdarúgó Szövetség (CONMEBOL) elnöke szerint a találkozó új időpontjáról a két klub és a szervezet közösen dönt majd. A mostani összecsapást állítása szerint nem tudták volna azonos feltételek mellett megrendezni.
A legrangosabb dél-amerikai kupasorozat argentin szuperdöntőjének első mérkőzését két hete rendezték a Boca otthonában, akkor 2-2-es döntetlen született.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.