Elfogyott a türelem, lecseréli Julen Lopeteguit a mélyrepülésben lévő spanyol klub.
A hétfői igazgatótanácsi ülésen a tagok úgy döntöttek, azonnali hatállyal felmentik a munkavégzés alól a spanyol szakembert, azt követően, hogy az együttes vasárnap bajnoki mérkőzésen 5-1-re kikapott a nagy rivális FC Barcelonától – közölte a klub.
A vezetőedzőt – aki 2016-tól idén nyárig a spanyol válogatottat irányította – viharos körülmények között, három nappal az oroszországi világbajnokság kezdete előtt nevezték ki a Realnál, ami miatt a vb-n már nem vezethette a spanyolokat.
Lopetegui utódja átmeneti jelleggel a klub korábbi játékosa, a 2016 óta a második csapatot irányító argentin Santiago Solari lett.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.