Sport T. R. 2018. július. 10. 17:41

Hivatalos: Ronaldo a Juventusba igazolt

A portugál négyéves szerződést ír alá az olaszokkal.

Cristiano Ronaldo kilenc év után hagyja el a Real Madridot, 105 millió eurót fizet érte a Juventus, négy évre írta alá a sorozatban hétszer bajnok olaszokhoz. A hírek szerint a Juvéban évi 30 millió eurót kereshet, amibe a klub szponzorai, elsősorban a Fiat is beszállhat.

A 33 éves Ronaldo ötszörös Aranylabda-nyertes, a játéka sokat változott az évek során, szélről középre húzódott be a pálya támadóharmadában, lett volna még benne néhány sikeres év Madridban, de a levegőváltás mellett döntött. A transzfer azt követően kezdett formát ölteni, hogy Portugália kiesett a vébéről, de Ronaldo már a BL-győzelem után tett arra utaló jeleket, eligazol. Ezt a folyamatot csak felgyorsította, hogy a Real edzője, Zidane is távozott a klubbtól.

„Ezek az évek a klubnál és ebben a városban életem legszebb időszaka volt” – írta CR7 abban a levélben, ami a Real Madrid oldalán jelent meg az átigazolást követően.

Óriási hálát érzek, mindent köszönök mindenkinek, rengeteget kaptam tőletek.

Azt írja, mindezek ellenére azt érezte, eljött az ideje annak, hogy új fejezetet nyisson az életében, amiben a klub nem akadályozta meg. „Mindenkitől azt kérem, értse meg a döntésemet.”

Csodás kilenc év van mögötte, írja, remek társakkal a pályán kívül és belül egyaránt. „Ez a klub belopta magát az én és a családom szívébe is, ezért nem tudok elég hálás lenni. Ahogy kilenc évvel ezelőtt is mondtam, ¡Hala Madrid!” – búcsúzott Ronaldo.

Ronaldo kilenc év alatt 16 címet nyert Madridban, 451 gólt lőtt 438 meccsen, nagyjából mindent megnyert, amit focista megnyerhet pályafutása során klubszinten. A klub a hivatalos közleményében azt írja, hálásak Ronaldónak, aki náluk vált a világ egyik legjobbjává és a Real Madrid egyik legsikeresebb korszakát is elhozta.

A Juventus is átalakulóban, eligazolt Buffon, de a Realt is épp átszabják, a spanyolok minden bizonnyal Neymar leigazolására fognak ráhajtani.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.