2017. december. 08. 12:38 MTI Utolsó frissítés: 2017. december. 08. 12:38 Sport

Több száz négyzetméteres csarnok is épül a diósgyőri stadion mellé

Akár 2019 decemberére elkészülhet Miskolcon az a multifunkcionális csarnok, melyben a diósgyőri klub birkózói is helyet kapnak majd.

A Magyar Birkózó Szövetség pénteki elnökségi ülésén Szinay Attila, a Diósgyőri BC felügyelő bizottságának elnöke és a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára ismertette az építkezés folyamatát.

A csarnok az új futballstadion mellett épül majd fel, és a kosárlabdázók új otthona is lesz, illetve orvosi központot is kialakítanak benne. A létesítményben összesen 600 négyzetmétert kapnak a birkózók.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.