Sport hvg.hu 2017. július. 20. 10:23

Kiakadt a játékvezetőkre Nagy Viktor a döntetlen után

Puskaporos hangulatú meccsen játszott 9-9-es döntetlent a magyar férfi vízilabda-válogatott szerda este az olaszokkal a Hajós-uszodában. Az izgalmas és nagyon kemény mérkőzésen több furcsa játékvezetői ítélet is akadt – ezek miatt az orosz Naumovot és az izraeli Schwartzot a helyszínen szurkolók fülsiketítő füttyögéssel, kiabálással "jutalmazták" –, majd a pólósok és a szövetségi kapitány is minősítettek.

Azt a nyilatkozók mindegyike megemlítette, hogy érthetetlen volt a csapat első számú centerének, Hárai Balázsnak a piros lapos, azaz csere nélküli kiállítása a második negyedben. Vele együtt ugyan kiküldték az olasz Fondellit is, ő azonban nem olyan kulcsjátékosa Alessandro Campagna együttesének, mint Hárai Märcz Tamás gárdájának.

A legmesszebbre Nagy Viktor, a válogatott első számú kapusa ment, ő gusztustalannak és felháborítónak, de leginkább szomorúnak nevezte Facebook-bejegyzésében a történteket.

Valamivel korábban, a medence partján arról beszélt, hogy efféle őrült meccsre számítottak az olaszok ellen, eltekintve persze bíráskodástól. "Arra számítottam, hogy egy hazai rendezésű vb-n semleges bíráskodást kapunk, de nem így történt. Annak viszont örülök, hogy volt erő a csapatban, bírtuk a nyomást, hogy a szív és a fej akkor is ott maradt, amikor egy nagyon fontos ember kiesett a csapatból. A bosszantó dolgokat magunk mögött kell hagyni, amint kilépünk az uszodából, és csak a pozitívumokat magunkkal vinni, mert azok visznek előre" – magyarázta, és felvázolta a csütörtöki programot is.

Csütörtöki izgalmak a műugrástól a vízilabda csoportelsőségig - ÉLŐ

Puskaporos hangulatú meccsen játszott 9-9-es döntetlent a magyar férfi vízilabda-válogatott szerda este az olaszokkal a Hajós-uszodában. Az izgalmas és nagyon kemény mérkőzésen több furcsa játékvezetői ítélet is akadt - ezek miatt az orosz Naumovot és az izraeli Schwartzot a helyszínen szurkolók fülsiketítő füttyögéssel, kiabálással "jutalmazták" -, majd a pólósok és a szövetségi kapitány is minősítettek.

"Délelőtt pihenünk, délután pedig lesz egy átmozgató edzésünk, készülünk a franciákra. Csak magunkkal kell foglalkoznunk, minél több góllal meg kell nyerni a meccset? Megyünk a csoportelsőségért."

Túry Gergely

Hosnyánszky Norbert szerint "picit káosz jellege volt a találkozónak a játékvezetés miatt". Szerinte, ha az elején egy kicsit érhetőbb ítéleteket hozott volna a két bíró, akkor a folytatás másképp alakul.

Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint bár "igazságos döntetlen" született a meccsen, "érdekes volt a játékvezetői felfogás".

Túry Gergely

A csapatára pénteken váró francia válogatott elleni meccsről is beszélt a szakvezető, aki abban bízik, hogy a saját játékukat hozva, jó mérkőzésen győznek.  "Azt gondolom, az ausztrálok elleni tízgólos siker a gólkülönbség miatt elég lesz a csoportelsőséghez. Ha mégsem, akkor sincs probléma, a másik ágról érkező csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt."

A helyzet ugyanis most az, hogy a franciák elleni meccsen már nem számít a gólarány. A csoportelsőségről az dönt majd, hogy az olaszok hány találattal győzik le az ausztrálok. Ha 11 gólt sikerül dobniuk, akkor megelőzhetik Märcz csapatát, és ők jutnak csoportelsőként azonnal a negyeddöntőbe. Amennyiben ez nem sikerül, a magyarok végezhetnek a csoport élén, így a négy között könnyebb ellenfelet kaphat.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.