2016. november. 29. 12:14 MTI Utolsó frissítés: 2016. november. 29. 13:40 Sport

Hat túlélője van a brazil focicsapat légibalesetének

Meghalt a Kolumbiában lezuhant repülőgép fedélzetén utazók többsége, a legfrissebb hírek szerint 75 ember, a katasztrófát hatan élték túl - közölték kedden a kolumbiai hatóságok. A rendőrség korábbi tájékoztatása még 76 halottról és öt túlélőről szólt.

A Lamia bolíviai légitársaság Bolíviából induló járata helyi idő szerint hétfő este zuhant le a Kolumbia északnyugati részén található El Gordo hegynél, La Unión település közelében, röviddel a medellíni nemzetközi repülőtéren tervezett leszállás előtt.

Mielőtt az Avro RJ85 típusú gép eltűnt a radarok képernyőjéről, vészjelzést adott le az elektromos rendszer meghibásodása miatt. A kolumbiai polgári repülés vezetője azt mondta: a hatóságok nem zárják ki, hogy a repülőgép üzemanyaga a lezuhanás előtt kifogyott, erről számolt be ugyanis a balesetet túlélő egyik légiutas-kísérő. A polgári repülési adatok szerint a szerencsétlenül járt gép első útját 1999-ben teljesítette, és 2013 októbere óta van a Lamia tulajdonában.

José Acevedo, a medellíni rendőrség szóvivője elmondta, hogy a roncsok közül hat túlélőt emeltek ki, de egyikük a kórházba szállítás közben meghalt.

A gépen tartózkodtak a Chapecoense brazil labdarúgócsapat játékosai is, akik a klubcsapatok regionális bajnoksága, a Copa Sudamericana döntőjének első fordulójában játszottak volna a medellíni Atlético Nacional csapata ellen. A játékosok Sao Paulóból indultak, és a bolíviai Santa Cruz de la Sierrában szálltak át a Lamia járatára.

A mostani döntőbe jutás volt az 1973-ban alapított klub történetének legnagyobb sikere. A tragédiát túlélte az egyik védő, Alan Ruschel, akit a La Ceja-i kórházba szállítottak, és felesége elmondása szerint állapota stabil. A túlélők között két kapus is van az O Globo című brazil és a Mi Oriente kolumbiai hírportál jelentése szerint.

Az első jelentések még arról szóltak, hogy a szerencsétlenséget sokan túlélhették, mert a gép nem gyulladt ki, amikor lezuhant. A baleset helyszínét a sűrű köd miatt egyelőre csak szárazföldi úton lehet megközelíteni.

A Conmebol dél-amerikai labdarúgó-szövetség a baleset hírére lefújta a bajnokság medellíni döntőjét, és további intézkedésig felfüggesztette a szövetség valamennyi tevékenységét. A Copa Sudamericana a kontinens második számú klubsorozata a Libertadores Kupa után.

Michel Temer brazil elnök kedden együttérzését fejezte ki a Chapecoense játékosaival, hozzátartozóival és a tragédia által érintett több tucat családdal.

81 emberrel lezuhant egy brazil focicsapat repülője Kolumbiában

A Chapecoense épp egy meccsre utazott volna, amikor lezuhant a gépe. A katasztrófát csak öten élték túl, köztük a csapat három játékosa.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.