Sport hvg.hu/MTI 2016. augusztus. 14. 08:27

Mitől lehet izgalmas a vasárnap Rióban?

Összeszedtük, kire érdemes vasárnap és hétfő hajnalban nagyon odafigyelni az olimpián.

A teljes vasárnapi programot itt olvashatja.

A magyarok vasárnapi programját itt találja.

  • Vasárnap a kötöttfogásúak küzdelmével megkezdődik a birkózók versengése a riói olimpián, s a sportági nyitónapon rögtön komoly éremszerzési esélye lesz a 75 kilós Bácsi Péternek. A Ferencváros 33 éves birkózója harmadszor szerepel ötkarikás játékokon, de világ- és kétszeres Európa-bajnokként első olimpiai érméért száll harcba, ugyanis Pekingben ötödik lett, míg Londonban első mérkőzésén megsérült, s így kiesett. Ezúttal a kolumbiai Carlos Andres Munoz Jaramillo lesz az első ellenfele, aki nem rendelkezik kiemelkedő eredménnyel. A remélt siker után viszont a kategória egyik nagyágyúja, az örmény világbajnok Arszen Dzsulfalakjan következhet a nyolcaddöntőben.
  • Az ötödik olimpiáján szereplő Sidi Péter Rióban harmadik számában indul, ráadásul ez az utolsó, a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számít a legnagyobb erősségének, ebben világbajnok is volt. A 37 éves komáromi lövő a légpuskában elért ötödik helyével eddigi legjobb olimpiai szereplését mutatta be, aztán fekvő puskában a fináléról nem sokkal lemaradva tizedik lett. Mellette a vasárnapi számban az ifjúsági olimpiai bajnok Péni István is érdekelt lesz, aki légpuskában 13. helyen zárt.
  • A vívók utolsó versenynapján az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András összeállítású párbajtőrcsapat - magyar idő szerint 15.30-tól - a dél-koreai együttessel találkozik a negyeddöntőben. A párharc különösen pikáns azok után, hogy kedden a fegyvernem egyéni döntőjében Park Szang Joung 14-10-es hátrányról fordítva győzte le a világbajnok Imre Gézát.
  • A vitorlázóversenyeken is komoly magyar sikerért lehet majd szurkolni, ugyanis a finndingis Berecz Zsombor befejezi a tízfutamos alapversenyt és ha a legjobb tízben lesz, akkor indulhat a dupla pontokért sorra kerülő éremfutamban. Erre jelen állás szerint - nyolc futam után - minden esélye megvan, hiszen nyolcadik összetettben.
  • A férfi vízilabdázókra komoly csata vár vasárnap - immár az úszók által "elhagyott" Olimpiai Uszodában. Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata egy győzelem és három döntetlen után a házigazda brazilokkal küzd meg utolsó csoportmérkőzésén, s a meccset nem lehet félvállról venni, ugyanis a hazaiak korábban legyőzték a világbajnok szerbeket. Győzelemmel a válogatott legrosszabb esetben is második helyen zárná a csoportküzdelmeket, de akár az első pozíció is elképzelhető, ehhez azonban az ausztráloknak pontot kellene szerezniük a görögök ellen. Vereség esetén akár ki is eshet a csapat, de ez nem valószínű, ugyanis a magyarok mögött kétpontos hátránnyal jelenleg ötödik ausztrálok gólkülönbsége 11-gyel rosszabb.
  • Atlétikában vasárnap három magyar versenyző - Erdélyi Zsófia, Papp Krisztina és Szabó Tünde - lesz érdekelt, mindannyian a női maratonfutásban. A világ viszont egészen biztosan nem rájuk, hanem minden olimpia egyik legnagyobb slágerszámára, a férfi 100 méteres síkfutásra fog figyelni, amelyben a hatszoros olimpiai bajnok jamaicai Usain Bolt másodszor védheti meg a címét.
párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.