Kiakadtak az emelkedő jegyárak miatt a Borussia Dortmund szurkolói – előbb bojkottáltak egy meccset, majd teniszlabda-záporral szakították meg azt.
Elfogadhatatlannak tartják a Borussia Dortmund szurkolói, hogy a Bundesligában drasztikusan emelkedtek a meccsek jegyárai, és sajátos módját választották a tiltakozásnak. A csapat keddi stuttgarti kupameccsére ugyanis a belépők egy részét már csak 70 euróért (22 ezer forint) tudták megvenni, amivel szerintük a házigazdák átléptek minden elfogadható határt. Ezért aztán két módon is tiltakoztak.
Kezdték azzal, hogy az első 20 percre nem mentek be a stadionba – ami látványos, ám semmiképpen nem egyedi megoldás. A hétvégén például Angliában a Liverpool szurkolói hagyták el tömegesen saját stadionjukat a Sunderland elleni meccsen, szintén a magas jegyárak miatt tiltakozva.
A világ egyik legelkötelezettebbnek szurkolóinak tartott dortmundiak azonban ennél tovább mentek, és a stadionba végül bevonulva, teniszlandákkal bombázták meg a játékteret. A meccs megszakadt, a pályán lévő játékosok pedig nekiálltak összeszedni, kirugdosni a sárga labdákat.
A meccsek végül a Dortmund nyerte 3-1-re.
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.