Bogdán Ádám, az FC Liverpool labdarúgócsapatának magyar válogatott kapusa hétfőn tudatta, vállalja a felelősséget a vasárnapi Watford elleni bajnoki mérkőzésen elkövetett hibájáért, de hozzátette, a korábban elejtett labdát már ismét a keze között tartotta, amikor kirúgták onnan.
"Soha nem könnyű magához térnie az embernek egy ilyen korai gól után. Természetesen most is letaglózott minket a találat, ezért a Watfordnak sikerült megszereznie a másodikat is, amely újabb csapás volt számunkra" – nyilatkozta klub honlapján hétfőn Bogdán Ádám. "Megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, mindent megtettünk, de azt gondolom, nem játszottunk jól. A Watford jó volt, mi pedig lendületbe is hoztuk a hazaiakat" – vélekedett.
A magyar válogatott hálóőr a harmadik percben egy szöglet után az öt és felesen belül kiejtette a labdát, a holland Nathan Aké pedig ezt kihasználva a hálóba lőtt. Igaz, közben mellbe rúgta Bogdánt, de a bíró nem látott szabálytalanságot. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Jürgen Klopp vezetőedző kifejtette, hogy szerinte ezt a gólt a játékvezetőnek nem lett volna szabad megadnia, mert Bogdán két kézzel fogta a labdát, mielőtt a hazaiak megszerezték tőle.
A szituációval kapcsolatban a kapus elismerte, hogy hibázott, amikor elejtette a labdát, de hangsúlyozta, hogy amikor az felpattant a földről, a kezei között tartotta, ám az ellenfél kirúgta onnan. "Tizedmásodpercekről van szó, a játékvezető nem láthatta az esetet, úgyhogy nem hibáztathatok senkit, csak magamat, amiért elsőre elejtettem a labdát" – magyarázta Bogdán, aki hozzátette, a folytatásban azért kell dolgozniuk, hogy a vasárnapihoz hasonló hibákat kiküszöböljék.
"A nagy hibákon kívül is voltak problémáink, ezeket is elemeznünk kell, és a lehető leggyorsabban javítanunk, de aztán el kell felejtenünk ezt a meccset és a következő találkozókra – elsősorban a listavezető Leicester ellenire – koncentrálni. A meccsek sűrűn követik egymást, ezért összpontosítanunk kell" – mondta.
A nyáron igazolt Bogdán új klubja színeiben vasárnap védett először az angol élvonalban, mert csapattársa, a belga Simon Mignolet megsérült, de a bemutatkozás rosszul sikerült, hiszen a Liverpool háromgólos vereséget szenvedett.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.