A Videotonnak a három magyar játékost is foglalkoztató lengyel Lech Poznant kell legyőznie a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában ahhoz, hogy bejusson a sorozat idei kiírásának 48 csapatos csoportkörébe.
Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában tartott pénteken sorsoláson az is kiderült, hogy a magyar bajnoki címvédő idegenben kezdi a párharcot, s a visszavágót kell hazai pályán megvívnia.
A Poznanban Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid személyében három magyar légiós szerepel.
Az EL-selejtező negyedik fordulójának első mérkőzéseit augusztus 20-án, a második meccseket pedig egy héttel később rendezik.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.