Messi nem akarja kifúrni Luis Enriquét
Lionel Messi, az FC Barcelona sztárfutballistája hazugságnak nevezte, hogy összeveszett volna edzőjével, Luis Enriquével. Egyúttal cáfolta az esetleges klubváltásával kapcsolatos értesüléseket is.
A katalán sajtó múlt héten arról írt, hogy a négyszeres aranylabdás, világbajnoki ezüstérmes játékos Enrique fejét követelte, miután a vezetőedző nem nevezte őt a kezdőcsapatba a Real Sociedad elleni, január 4-i mérkőzésre.
"Mindenfélét hallottam arról, hogy többekkel rossz a viszonyom, de azért nem reagáltam eddig semmit, mert rendszeresen ilyeneket hallok, hogy nem jövök ki Guardiolával, Eto,o-val, Bojannal, Ibrahimoviccsal...” - mondta a Barca TV-nek az Atlético Madrid ellen 3-1-re megnyert vasárnapi bajnoki találkozó után Messi.
„Csakhogy semmit sem mondtam, amit nekem tulajdonítottak, és azt sem kértem, hogy menesszék az edzőnket. Ez rosszul esik nekem. Már csak azért is, mert a híresztelés Barcelonából jött és nem Madridból, mint korábban néhányszor" – tette hozzá.
Az argentin támadó szerint valakik zavart akarnak kelteni a klubon belül, éppen ezért egységesnek kell maradniuk. Egyúttal cáfolta, hogy más csapathoz szeretne szerződni.
"Úgy írnak rólam, mint aki irányítom a klubot, de ez nem így van, nem vitatom a döntéseket. Semmit sem kértem azért, hogy maradjak, mivel sehova nem akarok elmenni. Olyat is hallottam, hogy apám egyeztetett a Chelsea-vel vagy a Manchester Uniteddel, de ez hazugság, és azt akarom, hogy ezt az emberek tudják" – tette hozzá Messi.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.