A klubszezon végéig szóló fizetési ajánlatról hitte azt az ügynök, hogy havi bér.
Fura félreértés miatt távozik az UTE jégkorongcsapatától az év végén leigazolt védő, James Shearer. A kanadai játékost december 28-án mutatta be a klub honlapja, mindössze két meccset játszott a csapatban, hétfőn pedig bejelentették, hogy eddig tartott számára az újpesti kitérő.
„Sajnos rajtunk kívül álló okból kell távoznia. Shearer ügynöke ugyanis az első lejátszott meccse után telefonált, mivel
elnézte az ajánlatot, majd utána a szerződést is, jelen helyzetben viszont a bérezés nem szimpatikus nekik. Az összeget, amit a klub a szezon végéig ajánlott, ő havi szinten szeretné megkapni”
– olvasható az UTE közleményében. Hozzátették azt is, hogy Shearer bérigénye nem reális egy Erste Ligában játszó légiósnak, így sem az elképzeléseikbe, sem a költségvetésükbe nem fért bele, ezért bontották fel a szerződést.
Azt is megjegyezték, sajnálják, hogy így alakult, bíztak abban, hogy hasznos játékost igazoltak „egy olyan ügynökön keresztül, aki már több játékost is adott az Erste Ligába, így tisztában van az itteni fizetésekkel is”.
Shearer az eddigi pályafutása nagy részét észak-amerikai ligákban töltötte, az elmúlt években a Utah Grizzlies csapatát erősítette alkapitányként, csak az előző szezonban tett egy kitérőt, és játszott az angol Elit Ligában – írta róla az újpesti klub a bemutatásakor. A védő már az első, Fehérvár elleni meccsén gólt lőtt, de a csapat 4-2-re kikapott.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.