2014. május. 23. 14:48 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 23. 17:11 Sport

A Lánchídról vethetnék le magukat a toronyugrók a vizes vébén

Megeshet, hogy a 2021-es budapesti vizes világbajnokságon egy speciális, a Duna vizébe telepítendő medencébe a Lánchídról ugranak majd az óriás-toronyugrás résztvevői.

Az ötletet Vígh László, a Nemzeti Sportközpontokat vezető kormánybiztos vetette fel azon a megbeszélésen, amelyet – Gyárfás Tamás FINA-alelnök társaságában – a magyar fővárosban villámlátogatást tett Cornel Marculescuval, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA)  ügyvezető igazgatójával tartott.

A kormánybiztos szerint a leendő helyszínnek köszönhetően a versenyekről lenyűgözően szép képeket lehetne sugározni a világnak a budai várral, illetve a Parlament épületével a háttérben. A vendég azt mondta, hasonló módon alakítják ki az idén először kiírt világkupa helyszínét az oroszországi Kazanyban, azaz a FINA nyitott erre a megoldásra, és arra is, hogy Magyarország hamarosan bekapcsolódjék a versenysorozatba. 

Gyárfás Tamás ugyanakkor jelezte, a szakág itthoni megteremtéséhez szintén ideális helyszín lehet az eredeti tervekben szereplő Balatonfüred is, amelynek polgármestere, Bóka István kész egy állandó torony megépítésére, amely folyamatos lehetőséget biztosítana a gyakorláshoz, ráadásul, akárcsak a 2013-as barcelonai vb-n, szintén "párban" rendeznék meg a nyíltvízi úszás viadalaival az óriás-toronyugráséit.

A megbeszélés után, amelyen a hét év múlva esedékes vb-re épülő új uszoda terveit egyeztették, Marculescu rendkívüli elismeréssel szólt az elképzelésekről, s úgy fogalmazott: lenyűgöző uszodával gazdagodik Budapest, és így a világ úszósportja is. 

Vígh László elmondta, rendkívül szoros határidőkkel dolgoznak, így a közeljövőben a FINA létesítmény-szakértőivel is áttekintik a terveket, hogy aztán novemberig elkészítsék a végleges dokumentációt. Az építkezés így akár jövő márciusban elkezdődhet. 

Gyárfás Tamás – úgy is, mint a vb szervezőbizottságának elnöke – jelezte: örömteli, hogy az úszópalotát már 2016 végén átadhatják, így elegendő idő lesz a beüzemelésre a 2017-es, szintén budapesti junior-világbajnokság előtt.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.