2014. február. 28. 13:07 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 28. 16:44 Sport

Magyarországra jön emlékezni a Barca ificsapata

Az FC Barcelona labdarúgócsapata is részt vesz augusztusban a Ferencváros új stadionjában sorra kerülő U18-as Kocsis Sándor-emléktornán - jelentette be Kű Lajos szervező.

A korábbi válogatott futballista ismertette az esemény életre hívásának okát és további résztvevőit is a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában:

"Az Aranycsapat alapítvány elnökeként Kocsis Sándor-emléktornát szervezek halálának 35., születésének 85. évfordulójára. Szeretném, ha 2014 valóságos Kocsis Sándor-emlékév lenne a magyar futballban. Az emléktornán pedig itt lesz egykori csapata, a Barcelona is a Ferencváros, a Honvéd és a Puskás Akadémia gárdái mellett." - mondta Kű Lajos.

Kű az MTI érdeklődésére elárulta, már mindenben megállapodtak a Barcelona vezetőivel, így a katalán klub is részt vesz az utánpótlástornán. Várhatóan újra Magyarországra érkezik Luis Suárez, a gárda történetének aranylabdás futballistája, Kocsis egykori csapattársa is.

Kocsis Sándor tagja volt az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes és a két évvel későbbi világbajnokságon második csapatnak, utóbbin, éppen hatvan éve a vb gólkirálya lett.

Kocsis Sándor 1979-ben Barcelonában hunyt el, hamvait 2012-ben hazahozták. A budapesti Szent István-bazilika kriptájában történő ünnepélyes újratemetését az Aranycsapat Alapítvány elnöke, Kű Lajos szervezte meg.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.