2014. február. 10. 11:29 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 10. 11:29 Sport

Kiestek 1500-on férfi gyorskorcsolyázóink

Mindhárom magyar induló búcsúzni kényszerült a selejtezőben a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyszámában a szocsi téli olimpia hétfői versenynapján.

A legjobban Liu Shaolin Sándor szerepelt, aki futamában végig versenyben volt a továbbjutást jelentő harmadik helyért, s csupán célfotóval, mindössze egy ezredmásodperc hátránnyal lett negyedik. 

Knoch Viktor a második selejtezős futamban korcsolyázott, s bár a táv feléig az élmezőnyben haladt, a hajrára elfáradt, nem tudta tartani a lépést az élen haladókkal, s az utolsó körben, az ötödik helyen haladva elesett, így be sem fejezte a futamot. 

Béres Bence a 13 körös verseny elején még tartani tudta a tempót az első három helyen haladó ellenfelével, a hajrára azonban neki is elfogyott az ereje, végül hatodikként ért célba. A futamokból az első három helyezett jutott az elődöntőbe.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?