Újra megbüntette az MLSZ a Fradit
A múlt heti 800 ezer forint után ezúttal 100 ezer forint pénzbüntetést kapott a Ferencváros labdarúgócsapata a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén.
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a testület, mint visszaesőt büntette meg a fővárosi klubot, mert megsértette a biztonsági szabályzat vendégszurkolók utaztatására vonatkozó előírását, illetve drukkerei megbotránkoztatóan viselkedtek vasárnap a debreceni bajnoki találkozón.
Az indoklás szerint a kiemelt kockázatú mérkőzéseken a vendégcsapat szurkolóit kötelezően legalább tíz fővel kell kísérni, ezzel szemben a Ferencváros kísérői közül a jogszabályi előírásoknak csak négy fő felelt meg.
A DVSC-TEVA és a Budapest Honvéd a drukkerei által kiabált megbotránkoztató rigmusok miatt egyaránt írásbeli figyelmeztetésben részesült. A Győri ETO FC-nek hasonló okok miatt a soron következő két hazai NB I-es mérkőzésén az előírt rendezői létszámot 20-20 fővel kell felemelnie, továbbá ezeken a mérkőzéseken szövetségi ellenőrt kell fogadnia az eljárási költségek viselésével. A Videoton - szintén szurkolói miatt - soron következő két idegenbeli bajnoki mérkőzésén kénytelen szövetségi ellenőrt fogadni és az eljárási költségeket viselni.
A fegyelmi bizottság tárgyalás megtartása után a paksi Éger László korábbi két mérkőzésre szóló eltiltását egyre mérsékelte.
Az MLSZ fegyelmi bizottsága korábban azért büntette 800 ezer forintra büntette a Ferencvárost, mert szurkolók a háborús bűnökkel vádolt Csatáry Lászlóra emlékeztek az MTK elleni örökrangadón egy molinóval.
Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.