2013. május. 26. 19:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 26. 19:00 Sport

Nyert a Fradi, lecsúszott a Debrecen a dobogóról

A kupagyőztes Debrecen hazai környezetben 3-2-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, ezzel eldőlt, hogy a tavaly bajnok hajdúsági csapat idén nem kerül dobogóra.

A Ferencváros több mint tizenegy év után győzött újra Debrecenben: legutóbb 2001. november 20-án hozta el a három pontot a cívisvárosból.

Az összecsapáson egy hatalmas védelmi hiba után hamar vezetést szerzett a Ferencváros, Somáliának nem okozott gondot az üres kapuba passzolni. Bő félóra elteltével egy büntetővel egyenlített a magasabb fokozatba kapcsolt Debrecen, de az öröme nem tartott sokáig, mert négy perccel később Jenner ziccerben mattolta Verpeczet. A csapatok remek iramú, látványos első félidőt produkáltak a kissé vizes talajon.

A fordulást követően a durva szabálytalanságot elkövetett Máté kiállítása nehéz helyzetbe hozta a hazaiakat. A tíz emberrel küzdő Debrecen azonban sorra vezette a támadásokat, ám a vendégek jól állták a rohamokat, sőt, a 83. percben egy gyors kontra végén növelték előnyüket. A második 11-esét is értékesítő Coulibaly találatát követően még a ráadásban is ment előre a piros-fehér csapat, de egyenlítenie már nem sikerült.

 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?