A Videoton nyerte a Fradi elleni rangadót
Torghelle első percben szerzett góljával a Videoton 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának vasárnapi rangadóján, a Puskás Ferenc Stadionban.
A Videoton visszavágott a Ferencvárosnak a Ligakupa szerdai döntőjében elszenvedett 5-1-es vereségért: a székesfehérváriak 1-0-ra legyőzték a fővárosi együttest a bajnokság 25. fordulójának vasárnapi mérkőzésén, a Puskás Ferenc Stadionban. A vendégek sikerükkel feljöttek a tabella második helyére.
A Videoton már az első percben megszerezte a vezetést, majd ezt követően a Ferencváros játszott fölényben, de játékosai a legnagyobb helyzeteket is kihagyták, így egygólos vendégelőnnyel vonulhattak öltözőbe a csapatok. A folytatásban is a hazaiak irányítottak, de már korántsem futballoztak akkora fölényben, mint az első játékrészben. Bár lehetőség mindkét együttes előtt adódott, az eredmény nem változott, így - habár a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna - a székesfehérváriak három ponttal távoztak a fővárosból.
OTP Bank Liga, 25. forduló:
Ferencváros-Videoton FC 0-1 (0-1)
Puskás Ferenc Stadion, 8000 néző, v.: Kassai
gólszerző: Torghelle (1.)
piros lap: Jenner (92.)
sárga lap: Aborah (79.), illetve Alvarez (10.), Torghelle (66.), Juhász (68.), Szolnoki (79.)
Ferencváros:
Jova - Somalia, Besic, Gyömbér (Klein, 87.), Bönig - Jenner, Cukic (Alempijevic, a szünetben), Leonardo, Józsi, Aborah (Orosz, 90.) - Böde
Videoton FC:
Bozovic - Brachi, Juhász, Vinícius, Szolnoki - Gomes, Kovács I., Mitrovic, Gyurcsó (Stopira, 85.) - Torghelle (Nikolics, 76.), Alvarez (Paraiba, 59.)
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.