Elkapkodják a jegyeket a Bayern München BL-elődöntőjére
Egy nappal a Juventus ellen sikeresen megvívott negyeddöntős párharc után már több mint kétszázezer jegyet igényeltek a szurkolók a Bayern München Bajnokok Ligája elődöntőjének németországi összecsapására.
A müncheni Allianz Arénába 69 ezren férnek el, a klubnak 39 500 bérletese van, így rajtuk kívül csak a legszerencsésebbek nézhetik meg az összecsapást. Azt, hogy kivel találkozik a müncheni csapat - amely tavaly hazai környezetben bukta el a döntőt a Chelsea-vel szemben - pénteken a nyoni sorsoláson dől el.
A Bayern mellett a két spanyol sztárcsapat, a Real Madrid és az FC Barcelona, valamint a német Borussia Dortmund szerepel a legjobb négy között.
A Bayern München idei 17 hazai bajnoki mérkőzésére már a szezon megkezdése előtt minden jegyet eladtak, továbbá több ezer, a BL-elődöntőre vonatkozó igénylés érkezett a klubhoz még a továbbjutás kivívása előtt.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.