2013. január. 21. 10:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 21. 10:01 Sport

Túl van a nehezén a Földet körbevitorlázó kínai

Első kínaiként megkerülte Dél-Amerika legdélibb csücskét, a chilei Horn-fokot, és ezzel teljesítette a legnehezebb feladatot a világot egyedül körbevitorlázó Kuo Csuan.

Az út felénél tartó 48 éves kínai extrémsportoló a hét végén haladt át a Drake-átjárón, amelytől nagyon félt a rendkívül alacsony hőmérséklet és az erős hullámverés miatt. 

A Horn-fokot megkerülni olyan nagy bravúr egy vitorlázó számára, mint egy hegymászónak feljutni a Mount Everestre - mondta a kínai hajós, aki műholdas telefonon számolt be megkönnyebbüléséről az őt követőknek szülővárosában, a kínai Csingtaóban, amelyről a hajóját is elnevezték.

Az első kínai Föld-kerülő szólóvitorlás a múlt héten még azt közölte, hogy elromlott a hajó áramfejlesztője, ezért kénytelen volt kikapcsolni a legtöbb elektromos berendezést. A friss jelentés nem tesz említést arról, hogy sikerült-e kijavítani a hibát, amelyre Csuan a múlt héten még nem sok esélyt látott.

Az első profi kínai óceáni versenyző tavaly novemberben indult útnak Csingtaóból, hogy egyedül és megállás nélkül körbevitorlázza a Földet 12,5 méteres hajójával. Tervei szerint körülbelül 130 nap alatt teszi meg a 21 600 tengeri mérföldes utat, amelynek végén visszaérkezik a kelet-kínai kikötővárosba.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.