Sport Győri Kristóf 2012. október. 09. 11:36

Juhász: Huszti nem játszik többet a válogatottban

"Az észtek kevésbé képzettek, mint mi, és ez dönthet" - mondja Egervári Sándor szövetségi kapitány a soron következő vb-selejtezőnk előtt. Szalai Ádám szerint a hollandok ellen a várakozások voltak túlzók, Gera Zoltán pedig úgy látja, a sajtó gerjeszti a problémákat, a csapat egységes. Telkiben jártunk az észtek, illetve a törökök elleni meccsek előtt.

A válogatott jól kezdte a selejtezősorozatot, hiszen Andorrát könnyedén győzték le 5-0-ra, a csapat játéka azonban korántsem volt meggyőző. A második találkozón az Európa-bajnokságon leszerepelt holland válogatott volt az ellenfél, amelynél edzőváltás is volt a világbajnoki selejtezősorozat előtt (Bert van Marwijk ment, Louis Van Gaal jött). A frissen kinevezett szakvezető alaposan felforgatta a csapatot, így reménykedtünk, hogy most lehet eredményt elérni, hiszen még nem volt elég ideje Huntelaaréknak az összeszokásra. Ehhez képest 4-1-es vereség lett a vége a Puskás Stadionban.

Egervári Sándor azt mondja, „négy vagy hat pont megszerzése a cél. A néggyel versenyben maradhatnánk, a hattal előnyt szerezhetnénk". A szövetségi kapitány abból indul ki, hogy a felemás eredmények ellenére a vezetőség bízik benne: "Félévről félévre kell beszámolót készítenem a vezetőség felé. Az eddigi beszámolóimat elfogadták és most bizalommal vannak a munkámmal szemben."

Egervári: árnyéka önmagának
Stiller Ákos

Vagyis Egervári szerint nincs veszélyben az állása, és nincs alapja azoknak a felvetéseknek, miszerint egy rossz eredmény esetén elbúcsúzna tőle a szövetség. A holland meccs tanulsága, hogy a kirívó hibákat elkövető védelmen kell javítani, ami nem lesz könnyű feladat, hiszen épp ebben a csapatrészben van a legtöbb hiányzó: "Dolgozunk a pótlásukon. A korábbi mérkőzésen ugyan egyéni hibákból kaptuk a gólokat, azért el kell, mondjam, hogy a csapat védekezik, és a csapat támad. Ahogy együtt nyerünk és együtt veszítünk. Az észt egy nagyon jó csapat, de úgy gondolom, hogy a mi kulcsjátékosaink képzettebbek, és ez dönthet majd a mi javunkra."

A hollandok elleni találkozón nem lépett pályára az egyik legjobb formában lévő magyar támadó, a Mainzban légióskodó Szalai Ádám, akiről elterjedt a sajtóban, hogy elégedetlen volt amiatt, mert Egervári Sándor nem játszatta legutóbb. A hétfői Telkiben rendezett sajtótájékoztatón ezt határozottan cáfolta. A hollandok elleni vereség után rengeteg kritikát kapott a csapat, amellyel kapcsolatban a következőket mondta: "Ha egy ember kritikát kap, akkor az a fontos, hogy kitől kapja. Az pedig, ha nyer a csapat, dicsérik, ha kikap, kritizálják, normális. A hollandok elleni mérkőzés tétje túlságosan fel volt fújva. Mindenkivel elhitették, hogy meg fogjuk őket verni. De végignézve az ő válogatottjukat meg a miénket, nem tudom, hogy miképp jöhetett le olyan, hogy meg fogjuk verni őket."

Szalai szerint ezt az észt csapatot is helyén kell kezelni: „Eljutottak tavaly a pótselejtezőkig az Európa-bajnokságon. Biztos, hogy egy ki-ki meccs lesz, de három pontért megyünk Tallinba.” A válogatott egyik legrutinosabb tagja, Juhász Roland a hollandok elleni találkozó után sem érzi úgy, hogy megbomlott volna a csapategység, éppen az ellenkezőjét gondolja: "Sokat foglalkoztunk a mérkőzés után is a történtekkel. Senki nem rohant vissza azonnal a klubcsapatához, hanem leültünk és fordítottunk időt arra, hogy kiértékelhessünk mindent. Szerintem ez is jelzi a csapat egységét"

Juhász Roland: Érzésem szerint Huszti nem lesz többet válogatott
Stiller Ákos

A klubcsapatánál mellőzik ugyan, de szerinte ez nem lesz hatással a válogatottbeli teljesítményére, hiszen a korábbi években 50-60 mérkőzést játszott évente, így nem kell amiatt aggódnia, hogy a kis kihagyás miatt kiesne a mérkőzések ritmusából. További fél évet azonban már nem maradna ilyen feltételek mellett a csapatánál. Bármilyen áron, de váltani fog. Ebben akár benne lehet az is, hogy hazaigazol: "Mindenre nyitott vagyok, van Magyarországon most két-három csapat, ahol el tudom magam képzelni" - mondta az Anderlechtnél kevés szerephez jutó játékos.

Juhász az észtek ellen szerepelhet 75. alkalommal a válogatottban. "Beszéltem a lengyel csapattársammal, aki elmondta, hogy az észtek nagyon erősek otthon. Nagyon fontos találkozót játszunk majd Tallinban, de nyerni szeretnénk."

A védő „jó barátjáról, Huszti Szabolcsról” elmondta, hogy sajnálja, hogy nem szerepel a válogatottban, és azt is, hogy csak most kezdtek el vele foglalkozni igazán, amikor jó formában van. Érzése szerint a Hannover jelenlegi legjobb formában lévő játékosa már nem fog többet a válogatottban szerepelni.

Telkiben a válogatott: utolsó kettő előre fuss!
Stiller Ákos

A nemzeti csapat kapitánya, a 33 esztendős Gera Zoltán a hétvégén gólt ünnepelhetett a klubcsapatában. A West Bromwich Albion légiósa szerint a hollandoktól elszenvedett vereség után próbálták a csapatot megbontani, mert kikaptunk. „Szerették volna azt a látszatot kelteni, hogy ez a csapat már nem olyan, mint régen. Ez nekem rosszul esett, de nem lepődöm meg rajta, 10 éve vagyok válogatott, sokszor átmentem már ezen." Arra, hogy miért pont most kezdődött a sajtó hadjárata a csapat ellen, csak azt tudta mondani, hogy azokat kellene megkérdezni, akik a problémákat gerjesztik.

A magyar válogatott október 12-én, Tallinban találkozik Észtország válogatottjával, míg október 16-án a törököket fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.

párizsi olimpia 2024