2012. szeptember. 27. 07:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 27. 07:20 Sport

Kemény Dénes kitölti az idejét, de a kispadra már nem ül le

Elfogadta Kemény Dénes lemondását a Magyar Vízilabda Szövetség szerdai elnökségi ülésén: a volt szövetségi kapitány szerződése az év végéig tart, de az idén hátralévő meccseken már nem ő irányítja a magyar válogatottat.

A Vodafone-székházban tartotta elnökségi ülését a Magyar Vízilabda Szövetség 2012. szeptember 26-án. A napirendnek megfelelően az elnökség elfogadta a szövetségi kapitányok beszámolóját a londoni olimpiáról. Dr. Kemény Dénes szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy nehéz döntést hozott saját jövőjével kapcsolatban, de 2012. december 31-én lejáró szerződését már nem újítja meg.

Két válogatott mérkőzés vár ősszel a férfiválogatottra (2012. október 29-november 3.), amelyeken Mátéfalvy Csaba segítségével Benedek Tibor irányítja majd a csapatot. A szövetségi kapitány a világliga mérkőzésekre szakmai segítséget ad, valamint a jövő évre felkészülési tervet készít egészen a 2013-as világbajnokságig, amelyet már utódja használhat fel.

A női kapitány Merész András szóbeli kiegészítésében azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti csapat bravúrosan jutott ki az olimpiára és ott remekül szerepelt, de azért végül éremszerzési esélyt szalasztott el. Merész András felhívta a figyelmet, hogy a válogatott megannyi tagja külföldi szerződést kötött, illetve köt és többen amerikai egyetemek ösztöndíjajánlatát mérlegelik. Így pedig, nagyon nehéz lesz ennek az ígérete együttesnek az összetartása.

Az elnökség értékelte az junior Európa-bajnokságok eredményeit is.

Horkai György, a férfiak szakvezetője hangsúlyozta, hogy a sok munka hatására előrelépett a csapat, aminek igazi eredménye a jövő évi soproni junior világbajnokságon látszódhat majd meg, ugyanakkor, sajnos a mostani csapatban nincs olyan istenadta tehetség, aki azonnal helyet követelne a felnőtt válogatottban.

Merész András a nők kapitánya azt ecsetelte, hogy olyan mezőnyben szerzett ezüstérmet a lány csapat, amelyben nem kevesebb, mint nyolc, az olimpián is szerepelt játékos mutatta be tudását négy nemzeti válogatottban.

Végül a szövetség legfőbb vezető testülete aktuális kérdésekben is döntött.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.