Eb-döntős bíró fog fúni a magyar-hollandon
Az idei Európa-bajnokság, valamint a Bajnokok Ligája döntőjében közreműködött portugál Pedro Proenca lesz a játékvezetője a jövő keddi magyar-holland labdarúgó világbajnoki selejtezőnek.
A magyar szövetség szerdai közlése szerint Proenca munkáját Bertino Miranda és Tiago Trigo segíti, míg a negyedik játékvezető Joao Capela lesz a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő mérkőzésen.
A 41 esztendős Proenca 2003 óta tagja a nemzetközi keretnek, 2009-ben már vezetett magyar csapatnak is: a Liverpool - DVSC-Teva (1-0) összecsapáson kapott szerepet.
A pénteki Andorra-Magyarország vb-selejtezőt a bosnyák Emir Aleckovic vezeti, a két asszisztens Momir Sirko és Hrvoje Turudic lesz, a negyedik játékvezető pedig Valjic Ognjen.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.