Gera és Hajnal kihagyja az Izrael elleni meccset
Gera Zoltán és Hajnal Tamás sérülés miatt nem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban, amely szerdán Izraelt fogadja barátságos mérkőzésen.
"Gera és Hajnal sérülése sem súlyos, de a labdarúgók klubjai azt kérték, hogy ha lehetséges, tekintsünk el meghívásuktól, mert a válogatottban való játékukkal veszélybe kerülne szereplésük a szezonrajton" - idézte a szövetség honlapja Egervári Sándor szakvezetőt, aki utólag Koltai Tamást, a Győri ETO középpályását hívta meg együttesébe.
A szakember hozzátette, számára is fontos, hogy a kerettagok rendszeresen szerepeljenek klubcsapataikban, s miután a két játékos az edzéseken sérülten nem vehetne részt, úgy döntött, méltányolja a kéréseket, és a szerdai felkészülési mérkőzésen nem számít a játékukra.
A magyar válogatott szerdán 20:30 órakor a Puskás Ferenc Stadionban játssza utolsó felkészülési mérkőzését a világbajnoki selejtezősorozat szeptemberi megkezdése előtt.
A magyar labdarúgó-válogatott kerete:
kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz)
védők: Varga József (DVSC-TEVA), Vanczák Vilmos (Sion), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Juhász Roland (Anderlecht), Lipták Zoltán (Győri ETO), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Halmosi Péter (Haladás)
középpályások: Gyurcsó Ádám (Videoton), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Koltai Tamás (Győri ETO FC)
csatárok: Szalai Ádám (Mainz), Szabics Imre (Sturm Graz), Németh Krisztián (Roda JC)
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.