Nem volt meglepetés nélküli a mai délelőtt a londoni atlétikapályán, volt sírás-rívás, volt esélyes, aki nem jutott döntőhöz, és vannak magyarok – akik nagyon hiányoznak. Elsősorban a dobókörből…
Döntők nélküli szakaszon vannak túl az atléták. A reggeli programban ugyanis „csak” selejtezők és előfutamok kaptak helyet, de ez nem jelenteti azt, hogy nyugalmasra sikeredett volna a mai nap. Rögtön a női súlylökésben érdekeltek voltunk Márton Anita révén, aki az idei Európa-bajnokságon döntős volt, és két éve is bekerült a legjobb tizenkettőbe. A fiatal magyarnak azonban most egy combos egyéni csúcsot kellett volna löknie a selejtező szint eléréséhez, de végül kiderült: egy kisebb is lökés is elég lett volna a döntőzéshez. A tizenkettedik, még befutó helyhez 18.45 méter kellett volna, Anita sorozatról sorozatra javítva végül 17.48 m-ig jutott - ez nem volt elég.
Búcsúzott nagy esélyes is: az idei Európa bajnok, a német Nadine Kleinert ötvenedik válogatottsága volt a mai, és nem itt az olimpián ölti magára ötvenegyedszer hazája mezét. A selejtező egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy nem lesz ott a délutáni döntőben. El is tört a mécses a német lánynál, nem bírta elviselni a kudarcot szegény. Rajta kívül vígasztalni kellett az amerikai Jillian Camarena-Williams-t is, akinek idén Kleinertnél is jobb eredménye volt, de ma ő is búcsúzott, 18.22 méterrel.
A női száz méteres gátfutók első körében nem állt rajthoz a britek friss „többpróba” bajnoka, Jessica Ennis, viszont a másik Jessica, a kanadai Zelinka igen. Ők ketten futottak a hétpróba első számában egyéni csúcsot, továbbá Zelinka legyőzte már idén az „igazi” gátasokat egyéni versenyben, például Perdita Felicient. Nem meglepő módon tovább is jutott. Aki viszont nem ment tovább a gátfutás selejtezőből, és sírva hagyta el a pályát, az a jamaikai Brigitte Foster-Hylton, aki a táv vége felé rontott egy gátat, kiesett a ritmusból és már nem tudott felzárkózni. Futamában így sem lett utolsó, sőt, az utána befutó benini Odile Ahouanwanou országos csúcsot szaladt, de ez nem vigasz az idén harmincnyolc esztendős hölgynek, akinek valószínűleg ez az utolsó olimpiája. Bár egy ilyen betli után ki tudja. Ha Merlene Ottey-t vesszük alapul (aki szintén jamaikai és még 50 év felett is itt van az olimpián, új hazája, Szlovénia 4x100 m-es váltójában), akkor még akár láthatjuk Foster-Hyltont is Rioban. Simán ment tovább ugyanakkor Lolo Jones, Sally Pearson, Dawn Harper és Navin Yevit.
Férfi diszkoszvetésben nem volt magyar induló, bár ketten is ott lehettek volna a selejtezőben. Fazekas Róbert mintájában még korábban, augusztusban találtak szteroid nyomokat a doppingellenőrök. (Bár olyan anyagból, amelynek használatát -elavultsága és kimutathatósága miatt- még legnagyobb ellenfelei is megkérdőjelezték. Ráadásul a talált mennyiség oly csekély volt, ami elismerten nem alkalmas a teljesítmény fokozására. Azt is hozzá kell tenni, hogy természetesen Robit sem akkor vizsgálták idén először, tehát ha korábban használta volna ezt a szert, akkor egy előbbi mintájában nagyobb mennyiség lett volna, de nem volt. Érthetetlen, de eltiltást kapott, immár örökre.)
Kővágó Zoltán esete más és mégis hasonló. Ő elvileg elmulasztott egy dopping vizsgálatot, vagyis nem állt az ellenőrök rendelkezésére tavaly augusztusban. Azóta zajlott az ügye, ugyan felsorakoztatott jó pár bizonyítékot az ellenőrök ellen – fel is mentette a magyar bizottság -, az IAAF tovább vitte az ügyet, és a CAS nem engedte rajthoz állni a magyar dobót. Az ügynek nyilván lesz folytatása, mivel Kővágó az ominózus eset előtt két nappal, és utána eggyel is produkált negatív mintát.
Ez az ügy még nincs lezárva, de a tényen nem változtat semmi: magyar induló nélkül kezdődött a selejtező. A szint 65 méter volt kereken, mindössze hatan dobták meg, a 12. helyen a holland Cadee jutott be a döntőbe, 63.55 méterrel. A döntőt holnap este rendezik.
A délutáni program érdekessége a női rúdugrás döntője lehet majd, ahol Isinbayeva megpróbálja megszerezni harmadik olimpiai bajnoki címét. Az orosz már megnyert mindent, amit csak lehetett, szinte ezért az új címért tért vissza és ugrott elképesztően nagyokat a selejtezőben. Ellenfelei idén azonban nem a távolról nézték, hanem hozzá hasonló magasságokban ugráltak, most talán meg kell majd küzdenie az orosznak a bajnoki címért. Igaz, a selejtezőben látott ugrásai alapján az sem elképzelhetetlen, hogy újabb világcsúcsot látunk tőle.
Este lesz még több döntő: a 400 méter és a 400 méteres gátfutás férfiaknak, de a hölgyeknél is bajnokot avatnak a délelőtti súlylökő selejtező után, valamint a 3000 m akadályfutásban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.