2012. augusztus. 01. 16:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 01. 17:38 Sport

A botrányos párbajtőr elődöntő utolsó másodpercei – videó

A dél-koreai Shin Lam és a német Britta Heidemann mérkőzött a londoni olimpia hétfői versenynapján, a női párbajtőr egyik elődöntőjében. A mérkőzés végéig 15 másodperc volt hátra, ami több mint három percig tartott, ez látható a videón.

Amint arról korábban már beszámoltunk, botrányos körülmények között fejeződött be a női párbjatőr elődöntő összecsapása a koreai és a német vívó között. Aki esetleg nem látta, most megnézheti, hogy mennyi ideig tart tizenöt másodperc a vívásban. Mind közül a legutolsó szekundum volt a legkritikusabb. A dél-koreaiak szerint túl hosszúra nyúlt.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.