2012. július. 20. 13:02 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 20. 13:02 Sport

A rendőrség is készül a DVSC BL-visszavágójára

Fokozott rendőri biztosítás lesz a Debreceni VSC jövő keddi, az albán Skenderbeu elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező visszavágó-mérkőzésének nyíregyházi helyszínén.

A kedden, 20:00 órakor kezdődő DVSC-Skenderbeu találkozót a rendőrség kiemelt biztonsági kockázatúnak minősítette, ezért nagy erőkkel biztosítja majd a rendezvény nyíregyházi helyszínét - közölte Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A főhadnagy tájékoztatása szerint Nyíregyházán kedden 12:00 és 24:00 óra között fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani. A helyi kapitányság nagy erők bevonásával biztosítja a mérkőzés helyszínét, a nyíregyházi stadiont és környékét, valamint azokat az útvonalakat, amelyeken a szurkolók a létesítménybe érkeznek, illetve onnan távoznak. A fokozott biztosítással a közterület és a közlekedés rendjét veszélyeztető jogellenes cselekményeket igyekszik megelőzni a rendőrség - hangsúlyozta a szóvivő.

Fedor Rita közölte azt is, hogy forgalomkorlátozások és útlezárások is lesznek a BL-visszavágóval kapcsolatban Nyíregyházán. Így időszakos korlátozásra, útszűkületre és rendőri ellenőrzésre kell számítani a 4-es főút Debrecen-Nyíregyháza közötti szakaszán kedden 16 és 20 óra között.    

A stadion mellett 5:30 és 23:00 óra között lezárják a Sóstói út és a Stadion út kereszteződését, ott egyik irányban sem lehet majd közlekedni, illetve a Stadion úton sem engedélyezik a forgalmat. Szükség esetén a létesítmény körüli utcákban is forgalomkorlátozás lehet a mérkőzés napján.

A DVSC megfelelő színvonalú stadion hiánya miatt játssza BL-visszavágóját Nyíregyházán. A magyar bajnok az első találkozón 1-0-s vereséget szenvedett az albán csapattól.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?