Sport MTI 2012. július. 10. 11:55

Elbukott a doppingteszten egy magyar atléta, nem utazik Londonba

Pozitív doppingteszt miatt kikerült a magyar olimpiai csapatból egy A szintes atléta.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke az MTI-nek kedden elmondta, a sportoló szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt mutattak ki. A versenyző - akinek korábban volt hasonló esete - kérte a B próba elvégzését, nevét a doppingeljárás lezárásáig nem hozzák nyilvánosságra.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint Molnár Zoltán csapatvezető bejelentette, hogy a MASZ elnökének egyetértésével a MOB a sportolót nem nevezte a londoni olimpiára. Így 158-ra csökkent az ötkarikás játékokon induló magyarok létszáma.

Gyulai Miklós jelezte: a MASZ elkötelezett a doppingmentes felkészülés mellett, éppen a napokban tart tájékoztatót az olimpiára utazó atlétáknak a doppinggal kapcsolatos tudnivalókról.

A 20 fős magyar atlétacsapatból kilencen teljesítették az A szintet: Baji Balázs (110 m gát), Erdélyi Zsófia (maraton), Fazekas Róbert (diszkosz), Kálovics Anikó (maraton), Kiss Dániel (110 m gát), Kővágó Zoltán (diszkosz), Márton Anita (súlylökés), Pars Krisztián (kalapácsvetés) és Rakonczai Beáta (maraton).

Július elején derült ki, hogy az evezősöknél Juhász Adrián doppingvétség miatt kikerült az ötkarikás játékokra készülő csapatból, így Simon Béla Széll Domonkossal indul a kormányos nélküli kettesek versenyében. Juhász hét hónapos eltiltást kapott. A vízilabdázóknál Török Béla, a bő olimpiai keret tagja produkált pozitív tesztet, mivel vízhajtó-tartalmú vérnyomáscsökkentőt szedett. A szegedi pólóst fél évre tiltották el.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.