Sport MTI 2012. május. 29. 18:43

Hivatalosan is Schleck a 2010-es Tour győztese

Egy hazájában rendezett ünnepségen avatták hivatalosan a 2010-es francia kerékpáros körverseny, a Tour de France győztesévé a luxemburgi Andy Schlecket.

A keddi ceremónián Christian Prudhomme Tour-igazgató nyújtotta át a bringásnak a sárga trikót. Schlecket azután hirdették ki győztesnek, hogy az összetettet eredetileg megnyerő Alberto Contadort február elején megfosztották diadalától. A spanyol sztár a 2010-es Touron pozitív mintát adott, melyben klenbuterol nyomaira bukkantak a szakemberek. Az ügyben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mondta ki az utolsó szót: visszamenőleges kétéves eltiltással elvette Contador Tour-sikerét, továbbá törölte az azóta elért összes eredményét, így a tavalyi Giro d'Italián aratott győzelmét is. Contador egy nappal eltiltásának lejárta után, augusztus 6-án tér vissza az Eneco Tour elnevezésű versenyen a Benelux-államokban, majd részt vesz a Vuelta a Espanyán is.

Alberto Contador
AP
párizsi olimpia 2024
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.