Élet+Stílus HVG 2025. január. 07. 11:28

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

A tradicionális karácsonyi édességet a rendőrség szerint a tortakészítő menye mérgezhette meg.

Letartóztatták Brazíliában Deise Mourát, akit azzal gyanúsítanak, hogy megmérgezte az anyósa tortáját, amitől hárman meghaltak, illetve hárman rosszul lettek – írja a Daily Mail.

A 61 éves, Torresben élő Zeli Terezinha Silva dos Anjos szenteste előtt egy nappal tartott családi vacsorát, amire elkészített egy hagyományos karácsonyi édességet, a Bolo de Natal nevű tortát. A család több tagja is arra panaszkodott, hogy keserű és pikáns az íze, de megették.

A vacsora után a családtagok rosszul lettek, maga a készítő, Zeli is kórházba került. Ő azonban még olcsón megúszta, mert két testvére és az unokahúga is belehalt a mérgezésbe. A vérvizsgálatok után derült ki, hogy arzén van a szervezetükben. Három kórházba került túlélőnél is kimutatták a méreg jelenlétét, míg az egyik rokon nem evett a tortából, neki nem is lett semmi baja.

Deise Mourát vasárnap tartóztatták le, a gyanú szerint ő áll a mérgezések mögött. A hatóságok most a gyilkosságok indítékát keresik, illetve arra készülnek, hogy exhumálják a tortát készítő nő férjének holttestét. Paulo Luiz tavaly, az év elején halt meg ételmérgezésben.

(Képünk illusztráció)

hvg360 Dzindzisz Sztefan 2025. március. 24. 15:30

Erdogan annyira le akar számolni kihívójával, hogy még a török gazdaságot is hajlandó a tönk szélére sodorni

A török elnök még ha akarta volna, sem tudta volna ennél jobban kiütni a tőzsdét és a lírát. Azzal, hogy támadást indított legnagyobb politikai ellenfele ellen, lényegében a saját munkáját teszi tönkre, hiszen az elmúlt két évben valamennyire sikerült helyrerázni a török gazdaságot és növelni a befektetők bizalmát. Éppen ezért sokan felteszik a kérdést, hogy akkor miért tette. Az szinte biztos, hogy Trump nélkül mindez nem történt volna meg.