Az eurókötvények kamatlába több mint másfélszeresére ugrott, az árfolyam 7 százalékot esett. A piac nem díjazta a Matolcsy-klán felügyelete alatt működő MNB-alapítványok felelőtlen pénzszórását és az ÁSZ-jelentés nyomán kirobbanó botrányt.
A varsói jegyzésű Globe Trade Centre ingatlanfejlesztő cég többségi tulajdonát (62 százalékot) 2020-ban szerezte meg az MNB-alapítványok pénzét kezelő Optima Befektetési Zrt., és az évek során több száz milliárd forintot forgattak meg a vállalaton keresztül. Az ÁSZ által feltárt botrány nyomán (aminek részleteiről a független sajtó már egy évtizede cikkezett) azonban a vállalat értéke zuhanni kezdett: március 19-24. között 7 százalékot csökkent a részvényárfolyam, a 2026-os lejáratú eurókötvények kamatlába pedig
egy hét alatt 8,4-ről 13 százalékra ugrott – írja a Bloomberg.
Az Optima körüli kavarás és az alapítványokból hiányzó százmilliárdok miatt kérdéses, hogy a GTC zökkenőmentesen képes-e megújítani 500 millió eurós (542 millió dolláros), bóvli besorolású kötvényét – mondta az amerikai üzleti lapnak Cezary Bernatek, az Erste Group Bank AG elemzője. Ugyanakkor hozzátette, hogy a fejlesztő „jelenleg jó úton jár a refinanszírozás felé”. A helyzet esetleges romlásával azonban a GTC magasabb refinanszírozási költségekkel szembesülhet.
A GTC péntek késő esti közleményében azt írta, hogy az Optima helyzetének nincs „közvetlen” hatása működésére, pénzügyi helyzete továbbra is erős. Egy nappal korábban a varsói székhelyű vállalat arra hivatkozva halasztotta el a 2024-es éves jelentésének közzétételét, hogy több időre van szüksége egy nemrég vásárolt német ingatlanportfólió konszolidálásához. A hírek szerint a GTC luxusingatlanokat is vásárolt az MNB-alapítványok pénzéből.
A GTC részvényárfolyama egyébként enyhén, de stabilan csökken azóta, hogy az Optima többségi részesedést szerzett a vállalatban, mára értékének több mint felét elvesztette. Az Optima akkor részvényenként 9 zlotyt fizetett, ami az Állami Számvevőszék jelentése szerint indokolatlan felárat jelentett – jelenleg 4,03 zlotyn kereskedik a papírokat. Ez önmagában 160 milliárd forint körüli veszteséget okozott az Optimának, és végső soron a magyar adófizetőknek.
Az MNB-alapítványok pénzének másik része az európai luxusapartmanokat üzemeltető, svájci Ultima Capital SA-ban van, ezen szintén rengeteget bukott a vállalat. Korábban arról is szó volt, hogy a GTC vásárolja meg az Ultimát, ezt azonban a részvényesek ellenkezése miatt elvetették.
Lehetett volna 50 milliárdos nyereség is
Ahogy korábban a HVG megírta: Az ÁSZ-jelentés alapján az induló 266 milliárdon és annak kezdeti hozamán túl az Optima 170 millió eurós (mintegy 70 milliárd forintos) bankkölcsönt is felvett – a hírek szerint az MBH Banktól –, továbbá 127 milliárd forintot vont be a Pallas Athéné korábbi irányításával és magával Matolcsy Györggyel is személyi összefonódásban álló Neumann János Egyetemért Alapítvány állami forrásaiból egy kötvénykonstrukció révén.
A számvevők megállapításai szerint e temérdek pénzből túlárazva fektettek be a tőzsdei vállalatokba, vagyis nem a Covid miatti nyomott piaci szituáció, hanem egyfajta jövőbeni remélt üzleti siker alapján. Az ÁSZ az ügy kapcsán feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen.
A befektetési döntéseket nem előzték meg komoly elemző anyagok, az alapítvány kuratóriuma rövid idő alatt, kellő kontroll nélkül hagyta jóvá azokat. Az is kifogásolható, hogy egy közpénzből gazdálkodó alapítvány miért viszi ki a tőkéjét külföldre és koncentrálja szinte mindenét egyazon üzletágra.

A vizsgálók azt is felvetették, hogy mindez egy roppant bonyolult, alapkezelőkkel, magántőkealapokkal, külföldi és hazai holdingcégekkel tarkított struktúrában zajlott, aminek szerintük nincs észszerű oka, hacsak nem az információk elrejtése. A Válasz Online szerint Matolcsy Ádám, a volt jegybankelnök fia Kovács Petra fedőnéven, egy Gmail-címről irányította az MNB-alapítványok vagyonkezelését végző, a gyakorlatban közpénz jellegét elvesztő százmilliárdok felett diszponáló cégek napi ügyeit.
A legnagyobb bajként azonban azt azonosította az ÁSZ, hogy mindkét befektetés roppantmód leértékelődött, legalábbis a tőzsdei árfolyamok alapján több mint 200 milliárdos a bukta. Ehhez képest – érveltek – egy konzervatív pénzpiaci vagy ingatlanalap 2024 végéig több mint 50 milliárdot fialt volna.