Áder benézett Kemény Dénesék edzésére
Áder János köztársasági elnök kedden meglátogatta a londoni olimpiára készülő férfi vízilabda-válogatottat.
Az államfőt a keddi edzésen a csapattagok által is viselt felszereléssel lepték meg - írta a csapat hivatalos honlapja, a vlv.hu. "Örülök, hogy eljött, János régi lelkes és elfogult szurkolónk" - mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány.
"Az elmúlt 12 évben rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, barátságunk sosem a betöltött funkciók függvénye volt. A délelőtti három és fél órás edzésből egy órát végig tudott nézni, így képet kaphatott arról, hogy az eredmények mögött milyen szintű munka áll."
A látogatás nélkülözte a protokolláris formaságokat, a sajtó nyilvánossága nélkül zajlott le, és kifejezetten baráti látogatásnak tekintette mindkét fél. Edzés közben a köztársasági elnök viccelődött is, szóba került például a horgászat is.
"Mennyi ideig fárasztottad a húszkilós pontyot, Péter?" - kérdezte Áder Biros Pétertől. "Melyiket...?" - kérdezett vissza a játékos a vlv.hu szerint.
A vlv.hu azt írta, az államfő nagyjából 2000 óta a magyar csapat egyik leglelkesebb híve, személyes kapcsolata a szövetségi kapitánnyal ennél is régebbre nyúlik vissza. Kemény Dénes többször volt vendég Áder János által vezetett csornai pódiumbeszélgetésen, és kikapcsolódásra is utaztak már együtt az elmúlt években.
Áder János a program végén biztosította a játékosokat, hogy bármilyen eredményt érnek el Londonban, neki ez marad a világ legjobb csapata, hiszen az már önmagában világcsúcs, hogy három aranyat nyertek egymás után.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.