Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke fogadta az amerikai profi futball-ligát megnyerő Los Angeles Galaxy csapatát és beszédében külön kiemelte David Beckham érdemeit.
Az államfő hatalmas teljesítményként értékelte a Galaxy bajnoki címét. Külön kitért a csapat legnagyobb sztárjára, a mögötte mosolygó David Beckhamre.
"Öregszünk, David, de te jobban tartod magad" - mondta az angolnak. Beckham érdemeit méltatva elmondta, hogy a 36 éves játékost sérülések hátráltatták még a döntő alatt is, de így is megtett mindent a csapatért, amelynek tagjai közül sokan - Obama megfogalmazása szerint - a gyerekei lehetnének.
"David Beckham egy kemény fickó, akinek emellett még saját alsónadrág-kollekciója is van!" - emelte ki viccelődve az amerikai elnök.
Barack Obama hivatalba lépése óta minden évben fogadja valamelyik profi vagy egyetemi liga győztes csapatát, jártak már nála a Dallas Mavericks NBA-nyertes kosarasai és a Stanley Kupa-győztes bostoni hokisok is.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.