A hét közepén bajnok lehet a Real Madrid
A hét közepén megszerezheti a bajnoki címet a Real Madrid a spanyol labdarúgó élvonalban.
Ehhez nem kell mást tennie, mint hogy győz Bilbaóban a hétközi forduló zárómérkőzésén. Az is elképzelhető azonban, hogy már két órával korábban bajnoknak tekintheti magát. Ha ugyanis a közvetlen üldöző Barcelona otthon vereséget szenvedne a Málagától, az éllovas fővárosi alakulat már tét nélkül lépne pályára az Európa Liga-döntős baszk ellenfele otthonában.
A Barca döntetlenje esetén, a Real Madridnak pontot kellene szereznie Bilbaóban, ellenkező esetben pontazonosság állna elő, az egymás elleni összevetésben pedig jobb a katalán gárda. Barcelona-győzelem után pedig a Real Madridnak is be kell gyűjteni a három pontot, ha már most ünnepelni akar. "Tisztában vagyunk azzal, hogy a Real Madrid a bajnok" - szögezte le a katalánok kispadjáról az idény végén felálló Josep Guardiola, érzékeltetve, hogy egy ideje már csak az a kérdés, a fővárosi csapat mikor biztosítja be matematikailag is az elsőségét.
Az automatikus BL-szereplést érő harmadik helyért ugyanakkor még komoly küzdelem zajlik: elsősorban a Valencia és a Málaga pályázik eséllyel erre a pozícióra.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.