Puskásra emlékeztek Budapesten
Megkoszorúzták a kispesti Bozsik Stadionnál Puskás Ferenc emléktábláját. A legendás labdarúgó idén ünnepelné 85. születésnapját - számol be a merites.hu
Budapesten több helyszínen is megemlékeztek, valamint emlékérme is készült az Aranycsapat labdarúgójának évfordulójára.
A medált hétfőn, sajtótájékoztatón mutatták be, s az eseményen elhangzott, hogy az ifj. Szlávics László éremművész által készített plakett a Magyar Kincstár Kft. “Nagy Magyarok” elnevezésű, 12 darabos kollekciójának egyike - számol be a merites.hu.
Kispesten a Budapest Honvéd FC stadionjánál található emléktáblánál barátok, családtagok, és egykori csapattársak is koszorúztak. A megemlékezésen Vinczek György, Kispest alpolgármestere mondott köszöntőt. Az alpolgármester elmondta: a helyi fiataloknak óriási húzóerő, hogy ugyan azon a pályán rúghatják a bőrt, amin egykor Puskás Ferenc is kezdte pályafutását. Vinczek személyes élményeiről is beszélt: „még fiatal koromban Öcsi bácsi gyakran kilátogatott a pályára, és mindig hajtotta a csapatot, hogy egy kicsit mindig többet teljesítsenek”.
Az alpolgármester kitért arra is, hogy nagy tiszteletben tartják a legenda emlékét, ezért Kispesten utcát, és általános iskolát is elneveztek Puskásról. A koszorúzáson részt vett Puskás Ferenc húga, Puskás Éva, a Budapest Honvéd nevében Faragó Lajos emlékezett az Aranycsapat kapitányára. Az MLSZ nevében Dunai Antal méltatta a kispesti legendát. A beszédek után következett a koszorúzás. A Budapest Honvéd nevében Szurgent Lajos és Faragó Lajos helyezték el a megemlékezés virágait.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.