Flavio Briatore, a Renault korábbi csapatfőnöke szerint az új technológiák negatív hatással vannak a Forma-1-re. Ennek a véleményének most hangot is adott - írja az F1-live.hu.
A Red Bull Racing 2011-ben egy olyan autóval állt elő, mellyel Flavio Briatore elmondása szerint minden top-versenyző megnyerte volna a címet. A Forma-1 mindig is az új innovációkról és az állandóan változó szabálykönyvekről volt híres, fogalmazott az olasz Sky Spoorts 24 csatornának nyilatkozva az ex-csapatfőnök.
Hozzátette: „Csak akkor látunk igazi show-t, ha esik az eső. Ha GP2-es autóink lennének, és a 6 világbajnokot azokba a gépekbe ültetnénk bele, akkor az nagyobb szórakozást jelentene.”
„Az autó most a szélcsatornában készül, míg a mérnökök nincsenek ott a pályákon, miközben 200 millió eurót költenek az egyforma gépekre. A tavalyi bajnokságnak már az első futam után vége volt és idén is ugyanaz lesz: a McLaren két tizedre van a Red Bull-tól, a Mercedes három tizedre, a Ferrari négy tizedre, míg a Lotus hét tizedre.”
„Két tizedmásodperc olyan, mint a futballban 2-0. Az Forma-1 Messije Fernando Alonso - de ha az autója nem versenyképes, nem tud mit tenni.” - mondta Briatore.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.