2012. március. 09. 07:27 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 09. 08:12 Sport

De la Rosa odavan a Ferrari új autójától

Pedro de la Rosa, a Forma-1-es Hispania pilótája szerint a Ferrari F2012-es jelzésű modellje sokkal jobb, mint sokan hinnék.

"Ez az autó egészen kiváló, és biztos vagyok abban, hogy az első perctől kezdve harcban lesz a dobogós helyekért" - idézte az As című lap a Cadena Ser csatornának nyilatkozó spanyol versenyző szavait. "Úgy gondolom, hogy semmivel sincs több gondja jelenleg a csapatnak, mint a többieknek. Azt viszont látom, hogy a gép elképesztően gyors, sokkal sebesebb, mint sokan feltételezik".

A 41 éves De la Rosa, aki korábban több csapatnál - Arrows, Sauber, Jaguar, McLaren - is megfordult, kifejtette, hogy az idén jóval kiegyenlítettebb lesz a mezőny. Nem úgy, mint tavaly, amikor már az idény elején sejthető volt, hogy a Red Bull és a német Sebastian Vettel újra bajnokok lesznek - fogalmazott. "Lehet, hogy Sebastian győz Melbourne-ben, de ezzel együtt nehéz dolga lesz a szezonban" - mondta a tapasztalt pilóta.

A múlt heti barcelonai tesztelés után többen azt állították, hogy a Ferrarin még bőven van mit javítani, sőt, Pat Fry, az olasz istálló technikai igazgatója sem tartotta az autót dobogóra esélyesnek a jövő vasárnapi, melbourne-i idénynyitó viadalon.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.