Sport hvg.hu 2012. február. 22. 12:19

Erdei Zsoltot legyávázták

A korábbi hírek szerint felmerült egy Erdei Zsolt - Jean Pascal bokszmérkőzés lehetősége, amire a kanadai bokszoló eredeti ellenfele, az ukrán Ismayl Sillakh menedzsere a sajtóban nekiesett a két másik ökölvívónak - írja a monokli.com.

Ivaylo Gotzev szerint Jean Pascal csak menekül védence elől, és akkor már Erdei Zsolt sem úszta meg. „Pascal minden alkalommal valami ürügyet kitalált, végig megvezetett, átvert minket - idézi a menedzsert a monokli.com. - A WBC zöld utat adott nekünk, hogy a győztes első számú kihívó lesz, amitől alapvetően tele lett Pascal gatyája, mert rájött, nem kerülhet el minket. Ő nem akart bokszolni velünk, amire bizonyíték, hogy a 37 éves Erdeit választotta. Erdei nem rossz bunyós, de nem is nagy klasszis. Nem egy Ismayl Sillakh, nem is ugyanabban a „ligában játszanak”. Senki nem akar Sillakh-kal bokszolni, mert félnek tőle.”

A menedzser szerint az Erdei Zsolt - Jean Pascal összecsapás két "csirke" (chicken) harca lesz, azaz gyávának nevezte őket, de a győztesnek mindenképpen össze kell majd csapnia már 17 meccs óta veretlen, 27 éves védencével.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.