Sport MTI 2011. december. 20. 14:12

Peja Sztojakovics befejezte

Bejelentette visszavonulását Peja Sztojakovics, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) bajnoki címvédő Dallas Mavericks szerb játékosa.

A 34 esztendős támadó döntését hétfői közleményében azzal indokolta, hogy fizikailag már nem tud százszázalékos teljesítményt nyújtani. Sztojakovics 1998-ban, a Sacramento Kings színeiben debütált az NBA-ben, majd 2006-ban rövid ideig az Indiana Pacersben szerepelt, aztán a New Orleans Hornetshez szerződött, ahonnan 2010-ben a Toronto Raptorshoz került. A Dallas idén januárban igazolta le. A szerb játékos 2002 és 2004 között minden szezonban szerepelt az All Star-válogatottban, háromszor Európa legjobb férfi kosárlabdázójának választották. 

Sztojakovics a hatodik kosaras, aki távozik a bajnokcsapattól, amely ugyanakkor a múlt héten megállapodott az olimpiai bajnok Vince Carterrel és a világbajnok Lamar Odommal. A csapattulajdonosok és a játékosokat képviselő szakszervezet (NBPA) elhúzódó bérvitája miatt lerövidített idei szezon vasárnap kezdődik.

Peja Stojakovic
AP
párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.