2011. november. 29. 17:41 Utolsó frissítés: 2011. november. 29. 17:39 Sport

Jövőre pont kerülhet Sousa "fejelési" ügyének a végére

A Bicskei Városi Bíróság elnöke, Szekeres Mónika előkészítő ülés keretében hallgatta meg Borbola Bencét, a Nemzeti Sport újságíróját, aki a szeptember 14-i, felcsúti barátságos labdarúgó-mérkőzésen történtek miatt jelentette fel a Videoton portugál vezetőedzőjét, Paulo Sousát.

 Az ominózus meccsen a FourFourTwo Magazin és a Videoton-Puskás Akadémia edzőinek vegyes csapata a Nemzeti Sport együttesével csapott össze, s a mérkőzés második félidejében az újságíró bal szeme felett nyílt sérülést szenvedett. Az eset után Borbola Bence fejét három öltéssel varrták össze a kórházban. A sértett rendőrségi feljelentést tett Sousa ellen, mert állítása szerint a tréner lefejelte, s így okozott neki sérülést.

Gieszné Boda Orsolya, a Fejér Megyei Bíróság szóvivője elmondta, az újságíró feljelentését követően a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást súlyos testi sértés miatt. A kihallgatások alapján megállapították, hogy nem történt közvádas bűncselekmény, így az ügyészség nem emelt vádat. Az ügy a területileg illetékes bicskei bíróságra került magánvádas eljárás keretében, könnyű testi sértésként.

A sértett és a bírónő kedden pontosította a feljelentés körülményeit, s az újságíró fenntartotta a vádat. A bíróságnak a vádlott részére ki kell adnia a feljelentést, de az "anyanyelv használatához való jog, mint alapelv" alapján vélhetően portugálul. Ezt követi majd jövőre egy békéltető ülés, ahol egy esetleges bocsánatkérés és annak elfogadása véget vethet az ügynek. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor nyilvános bírósági tárgyaláson a bíró hoz ítéletet az ügyben.


 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.