Sport MTI 2011. október. 26. 10:39

Tévez 600 ezer fontos büntetést kapott

Carlos Tévezt négy heti fizetése, azaz médiaértesülések szerint 600 ezer angol font megvonásával büntette a Manchester City labdarúgócsapata a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen tanúsított magatartásáért.

Az angol bajnokságban vezető együttes fegyelmi testülete közel egyhónapos vizsgálatot követően hozta meg döntését, miután bizonyítottnak találta, hogy Carlos Tévez, a csapat argentin csatára Roberto Mancini vezetőedző kérése ellenére nem volt hajlandó csereként pályára lépni a 2-0-ra elveszített szeptember 27-i müncheni találkozón.

A vizsgálatot folytató bizottság szerint a futballista öt pontban szegte meg szerződését, melyben többek között az is benne van, hogy mindig kötelező játszania csapatában, ha erre kiválasztják.

A fizetésmegvonás mellett kedden két hétre el is tiltották a támadót, ám ezt már Tévez "letöltötte", így az edzéseket látogathatja, és ha Roberto Mancini úgy dönt, akár játszhat is. Ugyan a bajorok elleni meccs után az olasz szakember úgy fogalmazott, hogy Tévez pályafutása a csapatnál véget ért, kedden a csatár tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy félreértették Mancini szavait.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.