2011. szeptember. 12. 21:05 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 12. 21:03 Sport

Birkózó-vb: Módos ötödik, Lőrincznek nem sikerült a kvótaszerzés

Az 55 kilós, kötöttfogású Módos Péter ötödik lett az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján, miután a bronzmérkőzésen kikapott a kínai Li Su-csintől (Li Shujin). Vele ellentétben a 66 kilós Lőrincz Tamásnak nem sikerült kvótát szereznie.

Az egész évben sérülésekkel bajlódó 23 éves Módos a vigaszágon előbb legyőzte a japán Haszegava Kohejt, ezzel bronzéremért küzdhetett a kínai Livel, s egyúttal londoni indulási jogot szerzett, miután így vereség esetén sem végezhetett az ötödiknél rosszabb helyen.

A japán ellen az első két menet passzív tusakodással telt másfél percig, majd előbb a magyar, utána a szigetországi versenyző védekezett kiválóan, így jöhetett a harmadik, olimpiai kvótáról döntő menet. Az első 90 másodperc ezúttal sem hozott akciót, ráadásul a japánnak kellett parterhelyzetbe mennie, így Módosnak muszáj volt akciót csinálnia a londoni repülőjegyért. A 2008-as Eb magyar bronzérmese felkapta ugyan riválisát, de elsőre nem tudta eldobni, ezt követően utolsó erőtartalékait mozgósítva még egyszer felkapta Haszegavát, s másodjára kisívben elhajította. Ezt követően kitörő örömmel ugrott Struhács György szövetségi kapitány nyakába.

A bronzmeccsen már nem tudott annyira koncentrálni Módos, ugyanis az első menetben ledöntötte őt kínai vetélytársa, majd háromszor meg is pörgette (0-6). A második menetben legalább a parterhelyzetig kihúzta a magyar birkózó, de ott a kínai folyamatosan megbillentette, így könnyedén szerezte meg a harmadik helyet (0-7).

A 66 kilós Lőrincz is sikerrel vette az első akadályt a vigaszágon, miután könnyedén, két menetben intézte el a svájci Pascal Strebelt, akit az első menetben nagyívben eldobott (3-0), majd a másodikban kitolt a pályáról (1-0), de neki két meccset kellett nyernie a kvótához. A kubai Pedro Isaac Mulens Herrera azonban már túl nagy falatnak bizonyult. Az első menetet a 2006-os magyar Európa-bajnok megnyerte, mert parterhelyzetből kedvezményezettként eldobta riválisát (1-0), de a következő két percben fordított helyzetben ellenfele billentéssel nyert (0-1). A mindent eldöntő harmadik szakaszban az eredménytelen álló harcot követően - sorsolás után - megint Lőrincznek kellett letérdelnie, s a kubai ezúttal is pontot csinált rajta egy dobással (0-1).

A magyarok így Módos ötödik helye révén egy kvótával zárták a vb első napját. A viadalon minden súlycsoportban a legjobb hat jut londoni indulási joghoz. Kedden a kötöttfogásúak 60 (Kozák István), 84 (Lőrincz Viktor) és 120 kg-os (Deák Bárdos Mihály) súlycsoportjával folytatódik a küzdelem. 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.