2011. július. 01. 10:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 01. 10:11 Sport

Letartóztatások: bundagyanús a Diósgyőr-Nyíregyháza NBI-es focimeccs

Egy tavalyi NB I-es mérkőzés, a Diósgyőr-Nyíregyháza találkozó is hozzájárulhatott ahhoz, hogy kedden hét embert, köztük korábbi és jelenlegi futballistákat, valamint játékvezetőket vettek őrizetbe a bundabotrány kapcsán - írja pénteki számában a Blikk.

A bulvárlap egy informátorra hivatkozva közölte, hogy a 2010. május 5-én lejátszott összecsapást is befolyásolhatták. Az akkori kiesési rangadót a Nyíregyháza nyerte Bugerra 40. percben szerzett góljával. Az újság ugyanakkor hozzáteszi: az azóta előzetes letartóztatásban lévő hét érintett közül egyik sem volt a "pálya környékén" aznap, így a játéktéren valaki másnak kellett befolyásolnia az eseményeket.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerdán elmondta: a hét gyanúsított közül hárman jelenlegi vagy volt labdarúgók, míg négyen jelenleg is aktív játékvezetők. A magyar sajtó szerint az érintett futballisták: Kenesei Zoltán - aki a szervezet magyarországi vezetője volt -, Horváth Gábor és Lázár Mátyás. Az említett bírók közül február 9-én hárman, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működtek közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) indított vizsgálatot. A szintén szóba került, tavaly decemberi Argentína-Bolívia U20-as mérkőzést pedig Lengyel Kolos vezette, két segítője Selmeczi Krisztián és Mocsári Tamás volt.

A keddi akcióban különböző valutákban, elsősorban euróban mintegy 100 millió forintnak megfelelő értékben készpénzt is lefoglaltak.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?